HIDEGKÚTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

Az alapítvány tevékenysége, céljai

 

Cím: 8247 Hidegkút, Fő u. 67/A
Elnök: Dr. Tóth-Almási Péter

Kuratóriumi tagok: Fazekas-Simon Ariann, Stáhl János, ifj. Schmidt Ferenc,

Strasznerné Nász Henriett.

Felügyelő bizottság: Reichardt Lőrincné (elnök), Görföl Zoltán (tag),

Müller Melinda (tag).

Hidegkút Önkormányzatának Képviselő Testülete a falu fejlesztése, szépítése, kulturális és oktatási céljainak eredményes megvalósítása érdekében közalapítvány létrehozását határozta el. Az alapítvány közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatokat is ellát, amelyeket törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály az önkormányzatok számára előír. Az Alapító Okiratot 2010. március 2-án módosították, és egységes szerkezetbe foglalták.

Részlet a Közalapítvány kuratóriuma által elfogadott 2009. évi Közhasznúsági jelentésből (2010. december 12., Kuratóriumi ülés):

1. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló
7.1.

A fiatalok aktivizálása, és részükre a tevékeny közösségi élet lehetőségének megteremtése:
A közalapítvány, céljai elérése érdekében a Teleház Szövetség tagjaként fenntartja és működteti a település egyetlen nyilvános infokommunikációs pontját.
7.2.

Hagyományápolás, rendezvények támogatása:
E feladat, cél megvalósításának érdekében a közalapítvány mind szervezési feladatok ellátásában, mind anyagiakban támogatja a falu teljes lakossága részére megrendezésre kerülő falunapot, mely ez évben is sikeresen megrendezésre került. Az egyéb kisrendezvények (farsang, játszóház, falukarácsony) támogatásával jelentősen sikerült azok színvonalát emelni, a hagyományok ápolásához, a közösségi élet fejlesztéséhez hozzájárulni.